„A hang lenyomata” - VAR Egyesület

Amprenta.jpg

A pályázat fő célkitűzése az ország több régiójában élő hallássérült (kochleáris implantátumot vagy hallókészüléket viselő) serdülő megsegítése. A játék- és drámaterápiás foglalkozások, a képzőművészet használata (film, fényképezés), valamint a technológia adta egyéb lehetőségek olyan hidat hivatottak képezni, amely összeköti a sajátos igényű fiatalokat a közösség többi tagjával. A folyamat végén a fiatalok olyan új képet tudnak majd kialakítani, ami túlmutat a szokványos, előítéletektől és sztereotípiáktól terhelt sablonokon. A film, aminek az elkészítésében ők is részt vesznek, egy olyan kommunikációs eszköz, amelyben tulajdon észlelési (látás, hallás, megélés) folyamataikon át mutatnak valamit a világnak, és ez egyedi módon szorgalmazza majd a nagyközönség és a kedvezményezett csoport közti párbeszédet.