Kuratórium

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Az alapítvány elnöke, újságíró, a Magyar Távirati Iroda erdélyi tudósítója.

A Temesvári Tudományegyetemen szerzett fizikusi-, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen rádiós újságírói oklevelet, a temesvári forradalom idején letartóztatták. Újságírói karrierjét 1990-ben a Romániai Magyar Szónál kezdte, majd a Szabad Európa Rádió magyar adásának romániai tudósítója, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője, és a Krónika napilap vezető szerkesztője volt.

A történelmi valóság szolgálatában végzett újságírói munkásságáért díjazta a Temesvári Forradalom Emlékezete Egyesület, az év legjobb riportjáért pedig 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete.

Mikor kicsi voltam, magyar voltam című riportkötete 2002-ben jelent meg.

MOLNÁR-BÁNFFY KATA

Molnár-Bánffy Kata

Kommunikációs szakember, több mint húsz év munkatapasztalattal a média, a közigazgatási és politikai kommunikáció és az üzleti kommunikáció területén.

Független vállalkozóként tulajdonosa és ügyvezetője a budapesti székhelyű Salt Communications, Képmás 2002 Kiadó és Képmás Online KFT vállalkozásoknak. Tanácsadóként dolgozott a Miniszterelnökségen, a Magyar Olimpiai Bizottságban és a Magyar Turisztikai Ügynökségnél. Aktív tagja több civil szervezetnek, így a Média a Családért Alapítványnak, a Magyar Vízimentésért Alapítványnak, az Associata Carola Egyesületnek.

Leányvár község független alpolgármestere.

Brandusa Armanca

Brînduşa Armanca

Újságíró és egyetemi tanár újságírás szakon.

A Szabad Európa Rádiónál, illetve a 22 hetilap, Expres, Timișoara és Ziua folyóiratoknál volt szerkesztő, valamint kiadói igazgató. A Román Televízió Temesvári Stúdióját vezette hat évig. Televíziós filmjeit számos országos és nemzetközi díjjal ismerték el. A többszáz újságcikken, rádió- és tévéadáson kívül, amelyek egy aktív sajtószakember életének részét képezik, számos könyvet publikált: A körzeti televízió Romániában, Újságírók és szóvivők kommunikációs kézikönyve, Crypto üzenete, Tanulj meg győzni, Media culpa, Közelmúlt a médiában, Határsértők, A kába idők megszüntetése.

A Budapesti Román Kulturális Intézet (ICR) igazgatója volt, és az EUNIC-Hungary elnöke. 2005-ben a Román Akadémia Kulturális Díjával tüntették ki, 2012-ben pedig kultúraközvetítő tevékenységéért az Emberi erőforrások minisztere a Miniszter Elismerő Oklevelét adományozta neki. A Romániai Írószövetség tagja. 

Marius Cosmeanu

Marius Cosmeanu

Szociológus, fordító, újságíró, több sajtódíj nyertese.

Újságíróként a Cotidianul napilap Feature&Media rovatát vezette, a Corso hetilap szerkesztője volt, és több európai kiadványnak is dolgozott. Szociológusként együttműködött a Világbankkal, és más nemzetközi szervezetekkel, mint például az International Organization for Migration, a Coca Cola HBC, a Flora&Fauna International. Jelenleg a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Combridge támogatásával működtetett savantgarde.ro tudományos-technológiai projekt koordinátora, valamint a „slow media” filozófiát felkaroló Tempo Giusto Egyesület elnöke.

Az ELTE Ethnic and Minority Issues programjának végzettje, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem doktorandusza, az UNESCO, az Open Society Institute, a German Marshall Fund, az Institute for Human Sciences, valamint a BOSCH és az ERSTE ösztöndíjasa. Saját internetes blogja van cosmeanu.ro címmel.