Búcsú Brîndușa Armancától
1990-ben, a kommunista diktatúra bukása után hirtelen óriási igény támadt a társadalomban az igaz szóra. Emberek százezrei tapadtak a rádiókészülékekre, a tévéképernyőkre, vásárolták a sok százezres példányszámban megjelenő újságokat. Óriási élmény volt, hogy a sajtó, a média végre arról szól, ami az embereket is foglalkoztatja. Temesvár pedig igazodópont volt az egész Románia és tán az egész Kelet-Európa számára, az ottani történések országos, nemzetközi érdeklődésre tartottak számot. A szerkesztőségek keresték a jó tollú fiatalokat, de az újságírói szakmához jószerével senki nem értett. Mindenki írta, ahogy tudta.
Az újonnan alakult temesvári intézmények megtartották az első sajtótájékoztatóikat, amelyeken ott tolongtak a botcsinálta újságírók, akik számára feltűnt, hogy egy alacsony, törékeny, szőke nő teszi fel mindig a leglényegesebb kérdéseket. Az ő kérdéseire adott válaszokban volt mindig az az információ, ami aztán a beszámolók címébe kívánkozott, ami nem hiányozhatott egyetlen tudósításból sem. A pályakezdő újságírók csodálattal tekintettek a kollégára, aki Brîndușa Armancaként mutatkozott be, és a Temesvári Új Szó szerkesztőségét képviselte. A későbbi, immár baráti beszélgetéseken tréfásan jegyezte meg, hogy a magyar anyanyelvű olvasóknak már az is nagy problémát jelenthetett, hogy kiolvassák a nevét.
Román szülők gyermeke volt, akit aradi magyar szülők fogadtak örökbe és neveltek fel. Így mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélte, mindkét kultúrában otthon volt, de szerb férje által egy harmadikba is belekóstolt. Moldvában született, de a bánsági multikulturalizmus megtestesítőjévé vált.
Brîndușa Armanca nemcsak kérdezni tudott. Véleménye is volt a történésekről. Erős igazságérzet vezérelte, és egy valamilyen belső iránytű mindig megmutatta számára az igaz utat. Véleménycikkei nemzedékek számára adtak eligazítást a közélet kusza összefüggései között. Bátor volt. Amit gondolt, azt kimondta, leírta akkor is, ha ez kockázattal járt. Nem egyszer bíróságon kellett megvédenie az igazát.
Nem véletlen hát, hogy az országos, sőt nemzetközi sajtó is felfigyelt rá. Tehetsége, rátermettsége egyre jelentősebb szerkesztőségekbe, egyre fontosabb tisztségekbe röpítette. Így került az Expres hetilaphoz, a Szabad Európa Rádióhoz, a Ziua lapcsoporthoz, majd a Román Közszolgálati Televízió Temesvári stúdiója élére.
Olyan újságíró volt, aki tudása, tapasztalatai átadását is fontosnak érezte, és a szakma művelése mellett egyetemi karriert is épített. Újságírók generációi tanultak tőle tényfeltáró újságírást, médiaetikát.
Életpályája, tudása a diplomáciai szolgálatra is alkalmassá tette. 2006-tól hat éven át vezette a budapesti román kulturális intézetet, szolgálta a romániai kultúra magyarországi megismertetését, a két nép közeledését. Kiválósága itt is megmutatkozott. Egy budapesti kiállításmegnyitón, ahol a hivatásos tolmács távollétében kénytelen volt a tolmácsolást is vállalnia, megdöbbenve láttuk, hogy a beszélő elfelejt szüneteket tartani a negyedórás kiselőadásában hogy időt adjon a fordításra. Az intézményvezető jegyzetelés nélkül, kapásból mondta el a kiselőadás tökéletes fordítását. Egyetlen gondolatot sem hagyott ki.
Brîndușa Armanca a civil társadalomban is aktív volt. Alelnöki tisztséget vállalt az 1989-es temesvári forradalom szellemét őrző Temesvár Társaságban, és a MOL Románia társadalmi felelősségvállalási programjait lebonyolító Közösségért Alapítvány kuratóriumában is fontos szerepet töltött be. Szerteágazó kapcsolataival, kiváló problémamegoldó képességével úgy hagyott jelentős nyomot minden intézményben, közösségben, ahol tevékenykedett, hogy jelenléte mégis üde színfoltnak tűnt. Ragyogó humorérzéke a legnehezebb pillanatokban is oldotta a feszültséget.
Én magam hálás vagyok azért, hogy 36 éven át pályatársa lehettem, tanulhattam tőle, eligazításért, megerősítésért fordulhattam hozzá, ha elbizonytalanodtam. Az 1990-es sajtótájékoztatók világából indulva a Szabad Európa Rádió tudósítóiként, 2008-tól pedig a A Közösségért Alapítvány kurátoraiként dolgozhattunk együtt. Brîndușa mindig biztos eligazodási pont volt az életemben. Együtt szerveztük azt a workshopot, melyre Románia legkiválóbb román és magyar újságírói közül hívtunk néhányat a székelyföldi Dálnokra megírni a település történeteit. A közösen szerkesztett, románul, magyarul és angolul is kiadott Dálnok felfedezése című könyv Brîndușa hitelességének, kapcsolati hálójának, szakmai igényességének is a lenyomata. Ez év májusában, a Mentor díjak Jászvásárban tartott átadási gáláján Brîndușa ugyanolyan kedves és derűs volt, mint mindig. Semmi nem jelezte előre, hogy ez az utolsó találkozásunk.
Halála pótolhatatlan veszteség a romániai újságírás, a bánsági multikulturalitás, a temesvári szellemiség, a román-magyar kapcsolatok, a jótékonykodás számára.
Nyugodj békében Brîndușa!
A Közösségért Alapítvány munkatársai nevében
Gazda Árpád, elnök