Fogyatékból képesség: integráció foglalkozás-terápiával

Thumbnail

A Mézeskalács ház című projekt egyik célja megcáfolni azt a szemléletet, miszerint a fogyaték egy jelentős akadályt jelenthet a személyek integrációjában. 

A karácsonkői Haven Alapítvány által lebonyolított projektet egy olyan jó gyakorlatnak szánják, mely keretében a feladatok, mozdulatsorok ismétlődő, pontos elvégzését (ami fogyaték meglétére utalhat) egy tevékenység megvalósításában, jelen esetben mézeskalács készítésében hasznosítják. „Reméljük, hogy a projekt kiindulópont lesz ez egy komplex foglalkozás-terápiás központ kialakításához, melyben a mai gyermekek – a jövő fiataljai – olyan képességekre és gyakorlatra tesznek szert, melyek lehetővé teszik szociális és gazdasági integrációjukat. Szándékunk az, hogy egy kapocs legyünk a fogyatékkal élő fiatalok és olyan gazdasági szereplők között, amelyek hasznosítani tudják a pilóta projekt keretében elsajátított készségeket” – nyilatkozták a szervezet szakemberei. A Haven Alapítvány kezdeményezéséből származó, az egész családra és kisebb közösségre kiterjedő jótékony hatásokrészletes dokumentációja megtalálható az Alapítvány Facebook oldalán. A projekt a 2016-os MOL Gyermekgyógyító programban nyert támogatást.