Májusban újraindul a tehetségtámogatás

Bélyegkép

A Közösségért Alapítvány május elején hirdeti meg a MOL Románia által finanszírozott Segíthetek? - MOL – Tehetségtámogató Program 2010-es kiírását. Erről határozott az alapítvány kuratóriuma április 16-i kolozsvári ülésén.

A program keretében olyan 8 és 18 év közötti gyermekek, fiatalok pályázhatnak utazási és eszközbeszerzési támogatásra, akik a sport vagy a művészetek területén már országos vagy nemzetközi szintű eredményeket értek el. A pályázaton a korábbi kiírások győztesei is részt vehetnek, ha a szerződésnek megfelelően használták fel az elnyert támogatást, és időben elküldték az elszámolást. A kuratórium néhány ponton módosította a program útmutatóját: 
・    10.000 lejben jelölte meg az egy pályázó által elnyerhető maximális támogatás összegét,
・    kikötötte, hogy nem támogatja a tornatermek álló eszközökkel való felszerelését,
・    elhatározta, hogy idén nem biztosít lehetőséget a beküldött pályázatok dokumentumainak az utólagos pótlására; csak a hiánytalan pályázati dossziékat küldi a zsűri elé.

A program kiírása, útmutatója, pályázati űrlapjai a www.pentrucomunitate.ro, és a www.molromania.ro honlapokon lesznek elérhetők a meghirdetés pillanatától.