Nemzetközi kiállításon a MOL Tehetségtámogató Program ifjú művészei

Thumbnail

Nemzetközi képzőművészeti vásáron állítják ki a marosvásárhelyi Bandi András fotóművész és a bukaresti Balaban Luisa szobrász alkotásait. A két középiskolás diák idén nyáron másodszor részesült a Segíthetek? – MOL Tehetségtámogató Program támogatásában, most pedig az Art Market Budapest és a MOL együttműködésének eredményeként jutottak az idősebb korosztálybeliek számára is jelentős bemutatkozási lehetőséghez.

 

Thumbnail

A november 8-11. között második alkalommal megrendezett Art Market Budapest kiemelt célja Közép-Kelet-Európa művészete és művészeti piaca elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészeti választéka felé irányuló érdeklődés felkeltése és a meglévő érdeklődés magas színvonalú kielégítése.

Thumbnail

„Egy nemzetközi kiállítás jó bemutatkozási lehetőség a fiatal művészeink számára, és egyben alkalom a tájékozódásra is. Ez esetenként túlmutat az anyagi támogatás keretein, kapcsolatokat és ismeretséget jelenthet, ezért ajánlottuk fel nekik ezt a lehetőséget” – hangsúlyozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

Thumbnail

Balaban Luisa 19 éves, a bukaresti Nicolae Tonitza Képzőművészeti Középiskola végzős diákja. Mostanáig festészeti kiállításokon vett részt, 2012 áprilisában volt az első önálló kiállítása. Budapestre a 2012-ben készített szobrait – Portré, Rabszolga, Akt – küldte.

Thumbnail

Bandi András 18 éves, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum végzős diákja, a Marosvásárhely Fotóklub tagja, több hazai és nemzetközi fotókiállítás résztvevője. A fiatal fotós 2012-ben készült fekete-fehér (A szénégető, Emlékezés, Rétegek, Szigetek) és színes (Egy hosszú történet, Forgás, Szívem mélyén, Terméshatár) digitális fotókkal nevezett be a kiállításra.

A vásár védnöke Nancy G. Brinker, műgyűjtő, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke, korábbi budapesti nagykövet, valamint Martonyi János külügyminiszter.

A vásár kiállítói német, olasz, amerikai, kanadai, osztrák, izraeli, török, angol, szlovén, kazak, romániai és magyar galériák, valamint művészeti projektek. A vásár helyszínén önálló kiállítást szerveznek az Európa kulturális fővárosa címére pályázó Kolozsvár kortárs művészetének bemutatására.

A Közösségért Alapítványról és a Tehetségtámogató programról

A Közösségért Alapítvány non-profit szervezet, amelyet 2008-ban Kolozsváron hoztak létre azzal a céllal, hogy segítse a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozását, hozzájárulva egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához.

A Segíthetek? - MOL – Tehetségtámogató Program olyan 8-18 éves sportolókat és művészeket, támogat, akik kiemelkedő teljesítményt értek el országos és nemzetközi versenyeken, és szakmai fejlődésük, pályafutásuk folytatása érdekében anyagi segítségre van szükségük.