Oana Cervinschi, az érett grafikus

Thumbnail

Rajzkészségét a Kolozsvári Gyermekpalota grafika részlegén fejlesztette 2010-el kezdődően, Radu Caravațeanu tanár úr irányításával, 2013 óta versenyeken is részt vesz. 

A Gyermekpalotában működő Grafika Kör egyik alapító tagja. Technikája jóval meghazudtolja korát, és ez egy érett személyes látásmód kialakítását tette lehetővé, állítja mentora: „Technikai készségeit nem fordítja steril gyakorlatozásra, hanem több rendbéli mélység feltárását teszi lehetővé konceptuális ugrások során”. 2014 óta több csoportos kiállításon vett részt Kolozsváron, a N. N. Tonitza nemzetközi versenyt két alkalommal is megnyerte. 2015-ben részt vett a firenzei Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Biennálén, amelyen idén és szeretne részt venni. A közeljövőben személyes kiállítás megrendezésére is készül. A MOL Tehetségtámogató program 2016-os kiírásán nyert támogatást.