Rangsorolt a sportzsűri

Bélyegkép

Nehéz dolga volt a „Segíthetek – MOL – Tehetségtámogató program” sportzsűrijének, amikor rangsorolnia kellett a 2009-es pályázatokat.

A Violeta Beclea-Szekely, Simona Amanar-Tabara, Mihai Covaliu, Doina Sava és Florentin Marinescu összetételű testület július 10-én rangsorolta a 158 érvényes pályázatot. Ezek közül választotta ki azt a 73 pályázatot, amelyet támogatásra érdemesnek tartott. A zsűri elé csak az érvényes pályázatok kerültek. Korábban a szervezők érvénytelenítették azokat a pályázatokat, amelyeket határidő után postáztak, amelyek beküldői nem számoltak el a korábbi években elnyert támogatással, vagy nem feleltek meg a pályázati kiírásnak (hiányos dokumentációt küldtek be, nem illeszkedtek be az életkori korlátok közé, nem rendelkeztek országos, vagy nemzetközi versenyeken elért eredményekkel, stb.). 
A zsűri által készített rangsort A Közösségért Alapítvány kuratóriumának a jóváhagyása után kerül nyilvánosságra a www.pentrucomunitate.ro és a www.molromania.ro honlapokon, legkésőbb július 31-én.