Sándor Csaba Lajos - Mentor díj 2019

SandorCsaba.jpg

A Balánbányán tehetséggondozással foglalkozó tanár 1996-ban alapította meg az Ördögborda Néptáncegyüttest, célul tűzve ki a népi hagyományok ápolását, felelevenítését, művelését. Az Ördögborda ma Balánbányán és Csíkszentdomokoson működik, IV-VIII. osztályos diákok tanulhatnak itt táncolni korcsoportok szerint. Az együttes repertoárjában megtalálhatóak gyimesi, szatmári, felcsíki, kalotaszegi, széki, pacalkai, mezőségi, moldvai és Küküllő menti táncok is. Sándor Csaba közel 12.000 gyereket indított el a néptánc útján a Gyergyói- és Csíki-medencében, és 25 éves tevékenysége során csaknem száz koreográfiát állított össze, amelyeket közel háromszáz alkalommal adtak elő erdélyi színpadokon, és kb. kétszázszor külföldi közönség előtt a száz turné alatt. A Székelyföld egyik gazdaságilag hátrányosabb helyzetű vidékén sikerült megőriznie a kulturális örökséget, megerősítve a hovatartozás érzését, és ezáltal a közösséget. A gyerekek nemcsak az ősi hagyományokat sajátíthatják el, hanem táborokban, fesztiválokon és multikulturális rendezvényeken is részt vehetnek. Sándor Csaba emellett a népi hagyományokhoz kapcsolódó szakköröket is szervez, segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását, és hozzájárul a népzene és néptánc gyűjtéséhez.