Victor Baciu - Mentor díj 2020

BaciuVictor1.jpg

Miután a Bukaresti Testnevelés és Sport Intézetben tanulmányait befejezte, Victor Baciu a Botoșani Iskolai Sportklub edzője lett, majd 1990-től a Botoșani Sportgimnázium létesítésével egyidejűleg csatlakozott az iskola tanári karához, ahol birkózást tanított. 16 éves élsportolói tapasztalatával rövidesen pedagógusként is felhívja magára a figyelmet. A sportolók válogatásában és felkészítésében bizonyított hatékonyságának, odaadásának és szakértelmének köszönhetően 1997-ben a Román Birkózó Szövetség nekiítélte a kiváló edző címet, akkoriban egyetlen ilyen kitüntetéssel rendelkező Botoșani megyei edző volt. Ugyanabban az évben az ifjúsági válogatott edzője lett, majd 2000-ben a felnőtt olimpiai válogatott edzőjévé nevezték ki. 35 éves pályája alatt Victor Baciu sportolói az országos bajnokságokon több, mint 180 érmet szereztek, illetve ötvennél többet a nemzetközi tornákon. A legfigyelemreméltóbb teljesítményei között szerepel Ioan Rubei 1991-es isztambuli világbajnoki címe vagy Petru Sudureac 1995-ben a prágai világbajnokságon szerzett második helyezése, ez utóbbi pedig később a Sydneyben és Athénban szervezett Olimpiai Játékokon is szerepelt. A birkózásnak szentelt teljes tevékenységét, valamint kimagasló eredményeit 2018-ban a Román Birkózó Szövetség Kiválósági Oklevéllel díjazta, illetve egy saját emléktáblát nyújtott át neki.