Viorica Ursanu, Mentor díj 2020

VLT03661.jpg

Miután a Jászvásári „Alexandru Ioan Cuza” Egyetem Testnevelés Karán Testnevelés szakképesítéssel évfolyamelsőként diplomázott le, a városban nem kapott kihelyezést, ezért Iași megye kisebb falvaiban kezdte pályafutását, ahol a nehéz körülmények dacára több éven át kiváló sportolókat indított útnak. 1984 óta Jászvásáron tanít, ahol rövid időn belül férjével, Grigore Ursanuval együtt jelentősen hozzájárult a jászvásári sportelit kialakításához, több, mint száz érmet szerezve az Országos Bajnokságokon, huszonöt érmet a Balkáni megmérettetéseken, három érmet a Dél-Európai Játékokon, egy ezüstérmet a Világbajnokságon (Andreea Ionescu - Ostrava, 2007), illetve egy aranyat az Európai Paralimpián (Florin Marius Cojoc - Stadskanaal, 2012). 2007-ben a Romániai Atlétikai Szövetség Érdemoklevélben részesítette, a romániai Oktatásügyi, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium a „Gheorghe Lazăr” I. osztályú diplomával tüntette ki, illetve Iași megyében számos Kiválósági oklevélben részesült. A sporton túl a tanítványainak továbbörökített emberi értékek miatt nagyra becsült oktató. Ezekről az értékekről beszélt volt tanítványa, Gabriela Lepciuc, aki jelenleg a Jászvásári Politehnica Sportklub edzője: „Nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy milyen sokat jelentett ő számunkra. 'Számunkra' – a nemzedékek számára, mert Önnel több tíz sportoló nőtt fel, akiket nemcsak a bajnoki életre készített fel, hanem arra is, hogy a szó szoros értelmében emberré váljanak. Ön jelenti számunkra a tiszteletet, a rajongást, a bátorságot, a szeretetet, a tisztaságot, egyszóban: a családot”.