Három aranyérem boldog tulajdonosa lett a bákói SCM színeiben versenyző Georgiana Aniţei a bukarestben megrendezett junior II.-es országos atlétikabajnokságon.
A 10 éves Ada Ciontu munkáját a nemzetközi zsűri harmadik alkalommal választotta ki több ezer pályaműből a húsz legjobb, döntős alkotás közé a Béke Barátai rajzversenyén.
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány negyedik alkalommal adta át a Mentor Díjakat, tíz olyan kiváló tanárt és edzőt jutalmazva, akik tehetséges és eredményes diákok életútját alakították.
A suceavai Andrei Gafița múlt hétvégén Resicabányán első helyezést ért el 10 km gyaloglásban az ifjúsági 1 korcsoport országos versenyén. Április 12-én Bulgáriában a Balkán bajnokságon áll rajthoz.
Egyedül Karamán Hunor "repült" 6 méternél hosszabbat az atlétikai országos bajnokság ifjúsági 3 korcsoportjának távolugrás-döntőjében múlt hétvégén Bákóban.
Fogyatékkal élő gyerekek beilleszkedési lehetőségeinek gyarapodásához járul hozzá a MOL Gyermekgyógyító program a Liești-i Gyermekszív Alapítvány pályázatának támogatásával.
A zene- és táncterápiás foglalkozásokon túl a gyermekek kirándulnak és előadásokon vesznek részt.
A lovasterápiás foglalkozásokon résztvevő sérült vagy beteg gyermekek a lovaglás közben szerzett tapasztalatok és megoldások birtokában bátrabban válaszolnak a mindennapi kihívásokra - állítja Balogh Csilla logopédus.
Nemzetközi képzőművészeti vásáron állítják ki a marosvásárhelyi Bandi András fotóművész és a bukaresti Balaban Luisa szobrász alkotásait. A két középiskolás diák idén nyáron másodszor részesült a Segíthetek?