A MOL Románia segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat a hajtási jogosítvány megszerzésében

  • A MOL Románia fedezi a hajtási jogosítvány költségeit 35 olyan fiatal számára, akik nehéz anyagi körülmények között élnek
  • A Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programnak ez a második kiírása
  • A pályázatok benyújtásának határideje 2017. január 27.

 

2016. november 29., TÂRGU JIU – a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány második alkalommal hirdette meg a Jogosítvány a jövőhöz elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programot, nehéz anyagi körülmények között élő fiataloknak. A program 35 olyan fiatal számára biztosítja a hajtási engedély költségeinek fedezését, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a sofőrkönyv, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak.

 

A Jogosítvány a jövőhöz programban 17-25 év közötti, hátrányos körülmények között élő fiatalok vehetnek részt, akik B, C vagy D kategóriájú (beleértve a traktor, trolibusz és villamos) gépjárművezetői engedélyt szeretnének szerezni.

 

„A Jogosítvány a jövőhöz első kiírásának eredményei arra ösztönöztek, hogy második alkalommal is meghirdessük a programot. Nagyon sok fiatal hátrányos helyzetből kényszerül életet kezdeni, segítség és fedezet nélkül. Ezzel a kezdeményezésünkkel őket szeretnénk támogatni. Meggyőződésünk, hogy ennek a támogatásnak a kedvezményezettjei, akik megszerzik a hajtási jogosítványt, előnyösebb helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon. A MOL Románia több társadalmi felelősségvállalási programjával bizonyította, hogy odafigyel a helyi közösségekre és tevékenyen részt kíván venni az életminőség javításában” – nyilatkozta Camelia Ene, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

 

A második kiírás meghirdetésén jelen volt Ciobănică Claudiu Ionuț, aki a tavalyi kiírás keretében elsőnek szerezte meg a hajtási engedélyt. Ennek a képesítésnek a birtokában ez a fiatal, aki egy intézetben nevelkedett, most pedig egy nyomdában dolgozik, összetettebb munkaköri feladatokat lát el – bevonták a szállítási tevékenységébe is. Az első kiírás nyertesei közül további hat fiatal szerzett B vagy C kategóriájú gépjárművezetői engedélyt, hét fiatal gyakorlati vezetési vizsga előtt áll, tizenhatan pedig még tanulnak.

 

„A program első kiírásában szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a hátrányos körülmények között nevelkedett fiatalok közül sokan pontosan megfogalmazzák életcéljukat és kitartóan munkálkodnak ennek eléréséért. Azok a legesélyesebb pályázatok, amelyekben a pályázók meggyőzően mutatják be a hajtási engedély szükségességét, annak hasznosságát, valamint azt, hogy a gépjárművezetői engedély megléte hogyan illeszkedik jövőbeli terveikbe. Fontos szerepük van azoknak a személyeknek, akik felelősséget vállalnak a pályázó felügyeletében és segítésében, hogy határidőre beiratkozzon a sofőriskolába és megfelelőképpen elvégezze azt a sikeres vizsga érdekében.” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezető igazgatója.

 

A programmal és a pályázással kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.pentrucomunitate.ro és a www.molromania.ro honlapokon található. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. január 27.

 

 

Tájékoztató a szerkesztőségek számára

 

A MOL Csoportról és a MOL Romániáról

 

A MOL Románia a MOL Csoport tagja. A MOL Csoport Közép-Európa egyik jelentős kőolaj- és földgázipari nemzetközi vállalata. A MOL Csoport 40 országban fejti ki tevékenységét, Európában, a Közép-Keleten, Észak-Afrikában és a FÁK tagországaiban, világszinten több mint 29.000 alkalmazottat foglalkoztat. A Csoport 4 finomítót és 2 petrokémiai egységet üzemeltet egy Magyarországra, Szlovákiára, Horvátországra és Olaszországra kiterjedő ellátási lánc integrált irányításának keretében. A MOL Csoport ezen kívül több, mint 1.700 töltőállomásból álló hálózatot működtet Közép- és Délkelet-Európában. Romániában a MOL több mint 200 tagú töltőállomás-hálózattal rendelkezik, a nagykereskedelmi és a kenőanyag eladásban folyamatos növekedés jellemzi. A MOL belépett a földgázpiacra is, a MOL Energy Trade révén. A MOL Csoport koncessziós szerződést kötött az Országos Ásványkincs Hatósággal 3 kutatási blokkra Románia nyugati részén.

 

A Közösségért Alapítványról

 

A Közösségért Alapítvány non-profit szervezet, amelyet 2008-ban Kolozsváron hoztak létre azzal a céllal, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozhassanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány céljait kulturális, oktatási, társadalmi, szabadidős, közösségi és sporttevékenységek szervezésének elősegítésével, tehetséges gyerekek és fiatalok támogatásával próbálja megvalósítani, de oda kíván figyelni a beteg fiatalokra és gyerekekre, valamint az őket segítő szervezetekre is.

 

Sajtókapcsolat

 

Felméri Erzsébet
CSR & Digitális média koordinátor
MOL Románia
tel: 0264-407624 | @: efelmeri@molromania.ro

 

András Imre
Ügyvezető
A Közösségért Alapítvány
m: 0755-045699 | @: office@pentrucomunitate.ro