CIUBOTARIU Éva

A tanárnő már több, mint 35 éve tanít kémiát; jelenleg nemcsak oktatói, hanem adminisztratív feladatokat is ellát a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum aligazgatójaként, illetve civil szervezetek – az Alma Mater Alapítvány és a Révai Alapítvány – tevékenységében is részt vesz.
ciubotariu eva

Diákjai elismeréssel szólnak a tanárnő különleges érzékéről, amellyel felfedezi a gyerekek érdeklődését az anyagok, kémiai törvényszerűségek és reakciók iránt.

Kitűnő szakember, elkötelezett és tapintatos pedagógus, tehetséges diákjaival kiváló eredményeket ért el: számos díjat szereztek az iskolai tantárgyversenyeken és más hazai és nemzetközi természettudományos vetélkedőkön.

A diákok számára Ciubotariu Éva az a tanár, aki egyszerre tud mentor és barát lenni, és mindig bebizonyítja, hogy igényességgel és munkával nagy célokat érhetnek el.

Volt tanítványai közül egyesek ma megbecsült oktatók külföldi vagy hazai intézményekben, mások, noha nem a kémiát választották hivatásként, olyan embernek ismerték meg, akire követendő példaként nézhetnek fel.

Ciubotariu Éva olyan barát, akire a bajban is lehet számítani, fiatalabb kollégáinak szívesen ad eligazítást, az iskola vezetéséből is kiveszi a részét; mindig szakszerűségről, hatékony munkáról, becsületességről és példamutató erkölcsi tartásról tesz tanúságot.